Fogorvosi látogatás mamával, babával

Megfogadtam, hogyha egyszer gyerekem lesz, akkor megpróbálom, hogy a fogorvos ne úgy maradjon meg neki, mint a mumus, akitől félni kell és ne legyen az, hogy amikor felnő, ne merjen elmenni magától a fogorvoshoz. Bárcsak az én szüleim normális orvoshoz vittek volna, lehet akkor nem rontották volna el már fiatal koromban a fogsorom. A kislányom első tejfoga nehezen akart kiesni, ezért úgy döntöttem elviszem egy fogászatra. Úgy gondoltam, magán fogorvoshoz viszem, mert szerintem az sokkal egyszerűbb egy négyévessel, mintsem órákon át várni, több emberrel a kis körzeti rendelőben. Nekem erre nem lett volna energiám, főleg olyan horror sztorikat hallani, mondom elviszem inkább, akinél már én is voltam már korábban fogkőleszedésen.

A magán fogorvos, akinél én jártam ő Dr. Buzogány Zoltán és asszisztense, akiknek köszönhetően elképesztően szépek lettek a fogaim, pedig azt hittem már menthetetlenek a lerakódások miatt, magamra se ismertem utána. Egyáltalán nem lehetett belőle érezni semmit, igaz egy kicsit érzékenyek voltak utána a fogaim, de a polírozás után ez se volt feltűnő. Fiatal anyukaként fontosnak érzem, hogy ne hanyagoljam el magamat, mert könnyen elviszi minden időmet a kicsi. Valószínűleg még szükséges lesz visszamennem, mert azt olvastam náluk, hogy ez lehet egy visszatérő jelenség. A magán fogorvos azért is szuper szerintem, mert ténylegesen időt szentelnek arra, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg és kivitelezzék azt. Kisgyerekkel nagy segítség volt, hogy időpontra érkeztünk és rögtön szólítottak is, le se kellett ülnünk. A fogat kihúzták, a lyukas fogat, amiről eddig nem tudtunk, pedig betömték. Úgy érzem egy jó élményként éltük meg ezt az első fogorvossal való találkozást, aminek nagyon örülök.

Ha már a lányomat hozzájuk vittem, úgy gondoltam édesanyám implantátumát is itt fogjuk csináltatni. Nem tudom még pontosan milyen fajta lesz a megfelelő, mert ez az oldalon is le van írva, hogy bízzuk inkább a szakemberre, nem tudhatjuk nekünk melyik a jó hozzáértés nélkül. Azt is olvastam, hogy az ilyen implantátumok előtt szükséges minden más fajta dolgot megcsinálni, kitisztítani a szájat, kihúzni a szükséges fogakat meg ilyesmi. Ha minden igaz ez az implantátum 10-15 évig is kitarthat ráadásul a procedúra sem veszi igénybe nagy mértékben a szervezetünket és gyorsabb lehet egy gyökértömésnél is. Mondjuk én biztos nem vállalnám be, mert rosszul vagyok a vértől és társaitól és itt varrni is szükséges még ráadásul a varratszedés is, én biztos elájulnék. Nagy dolognak tűnhet ez, de úgy hiszem, hogy gyors és fájdalommentes lesz.

Mint már említettem korábban valószínűleg én is visszatérek még, mert az ilyen alkalmak segítenek megfékezni valami nagyobb és rosszabb kialakulását, ezért inkább költök néha egy keveset és szánok rá egy délutánt, ahelyett, hogy azután egy vagyont költsek vagy fájjanak a fogaim napokig. Az orvosok a Fogorvos Budapestnél nem pályakezdők már sokat tanultak és láttak, de még mindig fejlesztik magukat. Arra törekednek, hogy a fogorvosi látogatás ne legyen szenvedés, hanem valami, amit vár az ember, hogy szebb legyen a kinézete. Hiszen a mosoly a legszebb kiegészítő, amit ember viselhet.